Az internet-előfizetések sebessége évről évre nő, és ma már egy gigabites csomag kkv-knál sem számít különlegességnek. Sok cégvezető mégis azzal szembesül, hogy a tárgyalóban akadozik a videóhívás, a raktárban meg-megszakad a kézi szkenner kapcsolata, miközben a szolgáltató szerint minden rendben van a vonalon. A hiba ilyenkor szinte sosem a bejövő internetnél van – hanem azon, ahogyan ez a sebesség szétoszlik az irodában. És a sebesség csak az érem egyik oldala: ugyanez a hálózat gyakran biztonsági kockázatot is rejt, ha bárki, aki egyszer megkapta a jelszót, korlátlan ideig bent maradhat rajta.

A „gigabites net” és a Wi-Fi két külön történet

A szolgáltató által ígért sebesség arra vonatkozik, ami a routerig eljut – onnantól viszont a Wi-Fi saját szabályai döntik el, mennyi jut el ténylegesen egy-egy laptophoz vagy telefonhoz. Ez olyan, mint egy ház vízvezetéke: hiába vastag a bekötő főcső az utcából, ha a lakáson belüli elosztás vékony csövekre van felszabdalva, a zuhanyban akkor is csordogál a víz. A router és a hozzáférési pontok minősége, elhelyezése és száma legalább annyira számít, mint a szolgáltatói sebesség – sokszor jobban. A gyakorlatban egy „Wi-Fi 5” szabványú kapcsolat elméleti 866 Mbps-es sebessége a valóságban – a távolság, a zavarás és az egyidejű felhasználók miatt – gyakran a felére-harmadára esik vissza, még jó körülmények között is.

Hányan osztoznak egy hozzáférési ponton?

Egy tipikus irodai router 20-25 egyidejűleg aktív eszköz fölött már érezhetően lassulni kezd. Ennek oka egyszerű: a Wi-Fi egy közös, megosztott rádiócsatorna, nem pedig egyenként kiosztott sávszélesség. Ez leginkább egy közös irodai nyomtatóhoz hasonlítható – ha tízen küldenek rá egyszerre egy dokumentumot, mindenki sorban áll, függetlenül attól, milyen gyors maga a gép. Minél több telefon, laptop, nyomtató és okoseszköz kapcsolódik egyetlen routerre, annál hosszabb a sor. Ráadásul ez nem egyenletesen romlik: ha akár egyetlen régebbi, lassabb szabványú eszköz – mondjuk egy pár éves nyomtató vagy telefon – is csatlakozik, a hozzáférési pont időnként rá is vár, ami az összes többi eszköz sebességét is lehúzza. A leggyengébb láncszem itt szó szerint mindenkit lassít.

Fal, távolság, zavarás – a fizikai korlátok

A Wi-Fi két fő sávon fut: a 2,4 GHz-es messzebbre ér, de lassabb és zsúfoltabb – ezen a sávon zavarhat a mikrohullámú sütő, a Bluetooth-eszközök, sőt a szomszédos irodák routerei is. Az 5 GHz-es sáv gyorsabb, de nehezebben jut át a falakon: egy vasbeton fal akár a felére is visszavetheti a jelerősséget. Pedig a legtöbb irodaházban pont ilyen falak választják el a tárgyalókat a nyílt tértől.

A 2,4 GHz-es sávban ráadásul gyakorlatilag csak három, egymást nem átfedő csatorna létezik (az 1-es, a 6-os és a 11-es). Egy sűrűn beépített irodaházban, ahol tíz-tizenöt cég Wi-Fije verseng ugyanazért a néhány csatornáért, ez önmagában is jelentős lassulást és kapcsolat-kimaradást okozhat – függetlenül attól, milyen erős vagy drága a saját router.

Elavult eszköz és szűk vezetékes háttér

A Wi-Fi-szabványok is fejlődnek: egy 5-8 éves router (jellemzően a régebbi „Wi-Fi 4” vagy korai „Wi-Fi 5” szabvány) elméletben sem tud gigabites sebességet kiszolgálni, függetlenül attól, milyen gyors az előfizetés. Az újabb „Wi-Fi 6” szabvány nemcsak gyorsabb, hanem hatékonyabban is osztja szét a sávszélességet több eszköz között – pont a fentebb említett „hányan osztoznak egy ponton” problémára ad választ. A vezetékes alapok – meddig ér el egy kábel, hány felhasználót szolgál ki egy switch – a helyi hálózat (LAN) cikkben vannak részletesen kifejtve.

Egy másik, gyakran figyelmen kívül hagyott szűk keresztmetszet a vezetékes háttér: ha egy egyébként korszerű hozzáférési pont egy régi, 100 megabites Ethernet-portra vagy elavult kábelezésre csatlakozik, a Wi-Fi sebessége hiába jó, a jel már ott elakad, mielőtt egyáltalán a levegőbe kerülne. Ez olyan, mintha egy hatsávos autópályát egyetlen keskeny hídon vezetnénk át – a torlódás nem az autópályán, hanem a hídon keletkezik.

Egyetlen erős router vagy több hozzáférési pont?

Egy nagyobb iroda vagy több szintes épület esetén egyetlen, akár nagyon drága router sem old meg mindent – itt már több, egymással összehangolt hozzáférési pontra (roaming, mesh-rendszer) van szükség, hogy a kollégák zökkenőmentesen „vándorolhassanak” a legközelebbi adóhoz, amikor mozognak az épületben. Ökölszabályként minden 150-200 négyzetméterre, illetve minden szintre érdemes legalább egy külön hozzáférési pontot számolni.

Vendég-hálózat elkülönítése

Ha az ügyfelek és vendégek ugyanazt a hálózatot használják, mint a céges rendszerek, az nemcsak lassulást okoz – biztonsági kockázatot is jelent. Egy külön vendég-SSID, elkülönített hálózati szegmenssel, mindkét problémát kezeli: a vendégforgalom nem eszi meg a céges eszközök sávszélességét, és nem is fér hozzá a belső rendszerekhez.

Ki jut be a hálózatra? A RADIUS-alapú hitelesítés

A legtöbb irodai Wi-Fi ugyanazt az egyetlen, közösen ismert jelszót használja mindenkinél (ezt hívják WPA2/WPA3-Personal módszernek) – ami kényelmes, amíg valaki ki nem lép a cégtől, vagy egy vendég meg nem osztja másokkal. Ilyenkor az egyetlen megoldás a jelszó lecserélése lenne minden eszközön, ami egy nagyobb irodában napokig eltarthat – és eddig bárki, aki ismerte a régit, nyugodtan bent maradhat a hálózaton. Ha az Ön cégére vonatkozik a NIS2-irányelv, a hálózati hozzáférés-kezelés pontosan ez a fajta megfelelőségi elvárás, amit előbb-utóbb számon kérnek Öntől.

Ezt a problémát oldja meg a RADIUS-alapú hitelesítés (a technikai neve 802.1X): ilyenkor nem egy közös jelszó nyitja a Wi-Fit, hanem mindenki a saját, egyéni felhasználói fiókjával – gyakran ugyanazzal, amivel a számítógépébe is belép – csatlakozik, egy központi hitelesítő szerveren keresztül. Ha valaki távozik a cégtől, elég az ő fiókját letiltani; a többieknek nem kell új jelszót megjegyezniük, és nincs egy „közös titok”, ami kiszivároghat.

Ez a megoldás nagyobb, több tíz fős irodákban éri meg igazán, ahol a jelszócsere logisztikai rémálom lenne – kisebb cégeknél a rendszeres jelszócsere és a vendég-hálózat elkülönítése (lásd fent) is elegendő védelmet adhat.

Tévhitek

Az egyik legelterjedtebb tévhit, hogy a gigabites internet-előfizetés automatikusan gyors Wi-Fit is jelent – pedig, ahogy fentebb látható, a kettő nagyrészt független egymástól. A másik gyakori félreértés, hogy egy „erősebb”, nagyobb teljesítményű router mindig jobb lefedettséget ad. A kisugárzott teljesítményre jogszabályi korlátok vonatkoznak, így a valódi különbséget az antennák elhelyezése és a hozzáférési pontok száma adja, nem egyetlen „szuper router” ereje.

Összegzés

A lassú céges Wi-Fi ritkán a szolgáltató hibája – sokkal inkább az eszközök számának, a fizikai környezetnek és a hálózat felépítésének a kérdése. Egy rövid helyszíni felmérés (jelerősség-térkép, eszközszám-becslés) legtöbbször pár router áthelyezésével vagy hozzáadásával megoldja a problémát, anélkül hogy a teljes hálózatot le kellene cserélni.

Ha szeretné tudni, mi a saját kockázata, kérjen IT auditot: abakusz.hu/itaudit